Dátum: 1987 (játékos menedzser – Futball menedzser – Spot menedzser) Tárgy: Johan Cruyff viszi magával Van Bastent Barcelonában. Békeffy Jenő az Anderlecht stadion előtt, a belga klubnak 17 évig szervezi a játékos átigazolásait. A magyar származású játékos ügynők az Ajax Amsterdam részére is 29 nagy transzfert intézek és ezzel az első számú európai futball menedzser lett 300 db nagy átigazolással. Johan Cruyff, Rob Rensenbrink, Johan van Loen, Gerrie Mühren, Arie Haan, Luc Nilis, Martin Jol, Johnny Rep, Ruud Geels, Wim Suurbier, Attila Ladinszky. Klubok: RSC Anderlecht, AFC Ajax, RWDM, FC Brugge, FC Lierse, PSV Eindhoven, Juventus FC, FC Köln, FC Barcelona, FC Utrecht, Valencia FC, FC Feyenoord, Bayern München FC
A futballügynökök homályos, gyakran áthatolhatatlan világában még mindig Jenő Bekeffy élvezi a legnagyobb tekintélyt. Egyrészt azért, mert Bekeffy évek óta szinte minden nagy holland, belga és francia klub átigazolásait intézi, másrészt pedig azért, mert Bekeffy soha nem űzi az üzletet a sötétben, mint oly sok más kétes alak, aki megpróbál egy kis hasznot húzni az európai futballéletből. A legnagyobb átigazolásokhoz Bekeffy neve 1969 óta kapcsolódik, és azóta körülbelül háromszáz transzfert bonyolított le. Peter Ressel például hatszor váltott klubot Bekeffy közreműködésével. Most, hogy az európai futballpiac – főleg azokban az országokban, ahol Bekeffy a kenyerét keresi – gazdasági válsággal küzd, a belga állampolgárrá lett magyar azt állítja, hogy több munkája van, mint valaha. Mi történik majd az elkövetkező hónapokban a nemzetközi átigazolási piacon? Egy olyan világban, ahol a mottó: „A suttogás ezüst, a hallgatás arany”, Jenő Bekeffy mégis hajlandó néhány figyelemre méltó kijelentést tenni, például: „Jövőre Cruijff Barcelonába megy – és viszi magával Van Bastent is. Hát ez nem köztudott?”
Megbeszéltük, hogy az Anderlecht éttermében találkozunk. Gyakorlati okokból, hiszen Bekeffy éppen most intézett el egy újabb átigazolást az Anderlecht számára. Bár a „transzfer” talán kissé túlzás ebben az összefüggésben: Bekeffy egy 14 éves tehetséget hozott a RWDM-től Belgium legnagyobb klubjához. Bekeffy: „Ez ismét annak bizonyítéka, mennyire a jövőre koncentrál az Anderlecht.” Bekeffy-t asszisztense, Paul Stefani kísérte el, aki szintén épp most bonyolított le egy másik átigazolást az Anderlecht számára: Luc Nielisét, Belgium egyik legnagyobb tehetségéét, akit a Winterslagtól hoztak Brüsszelbe.
A legutóbbi nagy átigazolási ügylet, amelyet Bekeffy intézett, az Arnesen PSV-be való átigazolása volt.
Bevezetésképpen: Miután az orosz hadsereg 1956-ban véresen leverte a magyar forradalmat, Jenő Bekeffy Hollandiában maradt, miután a magyar ifjúsági válogatottal részt vett egy tornán. Bekeffy abban az időben a Vasas játékosa volt, és menekülését követően Hollandiában letelepedett, miután a FIFA felfüggesztette. „Egy időre nem játszhattam – mondja –, de később újra elkezdtem sportolni., játszottam néhány mérkőzést a Sportclub Enschede csapatával és a HVC-vel is.” ahol Marco van Basten apja játszott. Jopp Van Basten sokkal keményebb fickó volt, mint a fia: egy igazi kemény védő. A felfüggesztésem miatt egy másik érdeklődési kör felé fordultam: a film felé. Hollandiában forgatókönyvíróként és filmrendezőként diplomáztam. Később a NCRV-nél helyezkedtem el, de ott csak három hónapig maradtam. Segédrendezőként csak a kamerákat kellett tologatnom. Ez egészen más volt, mint amit elképzeltem.” Egy különös véletlen folytán Bekeffy újra visszatért a futballhoz: „Egy idős magyar edző Ignác Molnár új klubot keresett, és engem kért meg tolmácsnak, hogy elkísérjem egy tárgyalásra a Crossing Molenbeekhez. A klubnak azonban egyáltalán nem volt szüksége edzőre vagy játékosokra. Molnár Ignácnak voltak jó kapcsolatai Törökországban. Így történt, hogy Cenap Genc nevű játékost a Fenerbahcétól a Sint Truidenhez vitt – ez volt az első átigazolásom.” Az első nagy átigazolás, amit Bekeffy az Anderlecht számára intézett, Rob Rensenbrinké volt, aki a Club Brugge-ből érkezett. Telitalálat volt – azóta Bekeffynek már nem lehetett hibázni az Anderlechtnél. De Bekeffy sok nagy átigazolást bonyolított le az Ajax számára is, Jaap van Praag idejében: „Nemrég kiszámoltam: összesen 29 játékost vittem el az Ajaxtól, köztük Johnny Repet, Gerrit Mühren-t, Ruud Geelst, Barry Hulshoff és Arie Haan. Van Praaggal akkoriban kiválóan lehetett dolgozni — sokkal jobban, mint az Ajax jelenlegi vezetőivel. Még mindig emlékszem, hogy Ajax-meccseket is én zártam le, segítettem Meeuws átigazolásában, de azon kívül nagyon nehéz volt bejutni az Ajaxhoz. Most Maarten de Vos dolgozik ott — és most már Cruijff is, Cruijff alatt Bekeffy valójában Cor Costert érti, akivel a magyar származású belga tíz évig egy szót sem váltott: „Az ő nézetei egyszerűen mások, mint az enyémek. Pénzt keresni rendben van, azzal nincs bajom. De nem minden áron — szerintem figyelembe kell venni az érem másik oldalát is, mindkét fél érdekeit. De rendben, most újra kapcsolatban vagyok Costerrel, ismét beszélünk, bár a kapcsolat ennél nem megy mélyebbre. Nézd, itt bizalomról van szó — és azt nem lehet pénzért megvenni. Például egyszer Van Praag megbízott, hogy egy nagyobb összeget hozzak el Sevillából Amszterdamba Gerrie Mühren átigazolása kapcsán. Ha azt a pénzt nem sikerült volna elhoznom, Van Praag nem tudta volna végrehajtani az átigazolást. De természetesen sikerült — mert ez bizalmi kérdés volt.” Paul Stefani ekkor bekapcsolódik a beszélgetésbe: „Ha már a bizalomról beszélünk… A Tahamata Standardhoz való átigazolása körül én Maartennel…” de Vos-t a Tahamata-átigazolás kapcsán ismertem meg. Ő intézte az ügyet Tahamata nevében. Akkor vettem észre, hogy De Vos milyen szoros kapcsolatban áll Simon Tahamatával. Amikor egy játékos ennyire bízik az ügynökében, az már fél siker. Később Simon feleségül is vette De Vos lányát. Bekeffy így folytatja: „Emlékszem, amikor Rijkaard átigazolásán dolgoztam a Sporting Lisszabonhoz. De Vos előre kifizette a repülőjegyeket Lisszabonba két játékos számára. Ez egy teljesen értelmetlen kiadás lett volna, ha a transzfer nem jön össze. De ez nem egy rossz menedzser jele. Egy menedzsernek tudnia kell, mikor érdemes kockáztatni.” Majd Bekeffy hozzáteszi: „Amikor én kapok megbízást egy klubtól, mindig az az alapelvem, hogy előbb a bizalmat kell megszerezni. A pénz csak ezután jön. Minden az emberi kapcsolatokon múlik.” Sosem állapodtam meg előre abban, hogy mennyit kapok egy átigazolásért – ezt mindig a klubra bízom. Tudom, hogy más menedzserek gyakran tíz százalékot kérnek egy transzfer után, de ezt én teljesen abszurdnak tartom. Ha például egy játékosért 30 millió frankot fizetnek, akkor én hárommilliót követeljek? Akkor nem vagyok normális! Természetesen szeretnék jól keresni ebben a szakmában, de ha ilyen százalékokat kezdenék kérni, a klubok többé nem jönnének hozzám. Mások ezt talán gyenge pontnak tartják, de én éppen ellenkezőleg: erősségnek. Teljesen megbízom azokban a klubokban, amelyekkel dolgozom – és ez a bizalom kölcsönös. Előfordul, hogy játékosok keresnek meg azzal a kéréssel, hogy segítsek nekik új klubot találni. Ilyenkor feljegyzem a nevüket a noteszomba, azzal a feltétellel, hogy a játékos valóban el akar igazolni. Ezután utánanézek, hogy van-e klub, amely érdeklődik iránta amelyik éppen ilyen típusú játékost keres. Ez az egyetlen módja annak, ahogyan segítek egy játékosnak új klubot találni. Nem vagyok hajlandó „megbolondítani” a játékosokat – előbb mindig kell, hogy legyen egy klub, amely érdeklődik irántuk. Egy játékossal soha nem íratok alá olyan szerződést, amely kimondja, hogy kizárólag engem képviselhet. Ez pszichológiailag is jobb megoldás, szerintem. A játékos tudja, hogy én nem akadályozom meg abban, hogy más menedzserrel is dolgozzon. Hiszen annak a játékosnak is van felesége és gyerekei. Így dolgozom én. De – kérdezem Bekeffytől – miért van egyáltalán szükség mindig közvetítőre, ha egy klub már kinézett magának egy játékost? Ha az „A” klub egy „B” klub játékosát akarja megszerezni, és mindkét fél tudja, mit akar, miért nem tudják egyszerűen közvetlenül lebonyolítani az átigazolást?Bekeffy először csak ennyit válaszol, kissé rejtélyesen:„Csak az okos klubok bevon egy menedzsert.” – folytatja: „Az Anderlecht sem véletlenül dolgozik velem már 17 éve. Ez idő alatt bebizonyítottam, hogy hasznos vagyok a klub számára. Kérdezze csak meg Ploegsma-t is, mennyire hasznos voltam a PSV-nek. Olyan ügyeket is elintéztem a PSV-nél, amiket Ploegsma soha nem tudott volna megoldani. Egy példa: én intéztem el, hogy a PSV 150 000 guldenhez jusson Heintze ügyében – Ploegsma erről az összegről nem is tudott.” „És miért gondolja, hogy Van Praagnak sürgősen szüksége volt rám, amikor el akarta adni az Ajax legjobb játékosainak felét? Ő például Gerrie Mühren-t akarta eladni, és én azonnal akcióba léptem, Sevillából hoztam vissza a pénzt, amivel az ügyletet véglegesíteni lehetett. Láthatja tehát, hogy mindig van oka annak, ha egy klub menedzsert von be az átigazolásokhoz.”(Bekeffy makacsul kerüli a „bróker” szót.) „Néha láncreakcióról is szó van. Ha egy klub megkér, hogy segítsek egy játékost máshol olcsón elhelyezni, akkor cserébe egy másik játékost hozok vissza olcsón ugyanannak a klubnak. Így az egyik kéz mossa a másikat, úgymond.” „És miért gondolja, hogy Vandenstock úr már 17 éve tart igényt a munkámra? Nézze, ha az Anderlecht idejében elengedte volna Winterstagba, akkor Nilis sosem került volna ide. Néha a kluboknak fogalmuk sincs róla, milyen értékes játékosuk van a kezükben, amíg nem kezdek el velük foglalkozni. Előfordult, hogy az Anderlecht gyorsan akart csatárt szerezni, így például én hoztam el Peter Resselt a Feyenoordtól – és Ressel még több nagyon jó évet töltött az Anderlechtnél. Van néhány kapcsolatom Dániában is – például Kresten Bjerre, aki valaha a PSV-nél játszott, ott a kapcsolattartóm. Néha én magam találok egy játékost, akiről úgy érzem: az Anderlechtnek szüksége van rá. Ilyenkor meghívom Vandenstock urat, hogy nézze meg. Így kerültek például Frimann és Mortensen is az Anderlechthez. Mortensen nagyon fiatal volt akkor, de már akkor is látszott rajta, hogy remek futballista lesz.Most már érti, miért van szükségük rám néha a kluboknak?” A 17 év alatt Jenő Bekeffyt kétségtelenül érték csalódások is. Emlékszem például Attila Ladinsky esetére, akit Bekeffy több különböző klubhoz is közvetített. Ladinsky Rotterdam, Brüsszel és Sevilla között ingázott, és végül igazi életművész lett. Bekeffy mosolyogva meséli: „Ah igen, Ladinsky… Én vittem őt az Essenből a Feyenoordhoz. Egy hétig volt próbajátékon Happelnél, de Happelnek nem tetszett. Őszintén szólva, mint futballista jó volt, de emberként nem sokat ért. Egy évvel később a Feyenoord megbízott, hogy adjam el. Ekkor szóltam Vandenstocknak: ‘Van egy remek játékosom, de rossz a mentalitása.’ Vandenstock azt mondta: ‘A tréner majd dolgozik rajta.’ Kétmillióért vette meg, ugyanannyiért, amennyiért a Feyenoord szabadult tőle. Ladinsky két évet játszott az Anderlechtnél, és ott is gólkirály lett. De az Anderlecht is hamar rájött, hogy Ladinsky jelleme nem az igazi.Ezután eladtam őt Sevillába. Sevillában pontosan tudták, kivel van dolguk – egy bohém figurával, aki szeret élni. És ott Ladinsky egy fantasztikus évet produkált!” „Suurbier is egy kicsit ilyen típus volt. Először a Schalkéhoz adtam el, később pedig a Metzhez. Metzben Wim egész nap a teraszokon ült…”
