A Vademecum — a szokatlan szavak szótára szerint — a menedzserek a művészek, a sportolók vagy a sportegyesületek vendégszereplését előkészítő, szervező és anyagilag intéző szakemberek. Valamennyien azt állítják magukról, hogy nélkülük elképzelhetetlen a profi labdarúgás. Ha nem lenne szükség ránk, a klubok már régen mellőzték volna ezt a szakmát! — hangoztatják. Napjaink labdarúgó menedzserei, illetve játékosközvetítői három kategóriába sorolhatók. Az elsőbe az UEFA-licencesek, akikből összesen tizenkilencen van jelenleg Európában. Ők elsősorban mérkőzéseket, portyákat szervezhetnek válogatott és klubcsapatok részére. A második kategóriába tartozók játékosközvetítéssel foglalkoznak és két csoportra oszthatók. Van aki csak ebből él, vagy legalábbis ezt állítja magáról. Mások egyszer-egyszer próbálkoznak eladással, de nem ez képezi a jövedelmük fő forrását. Végül a harmadik kategória képviselői az úgynevezett egyesületi menedzserek, akik a klub alkalmazásában állnak.
A Tabora egy brüsszeli kávéház, amely valamikor a labdarúgó menedzserek törzshelye volt. Itt cseréltek információt a szakmabeliek, kezdők és befutott játékosügynökök. Békeffi Jenő, aki két éve UEFA-licences menedzser, a véletlen folytán csöppent ebbe a világba. Hollandiában élt, filmrendezői akadémiát végzett és egy darabig a holland televíziónál dolgozott. A futball persze mindig közel állt hozzá.
— Molnár Náci neve az idősebbeknek talán ismerősen cseng. Nos, ő egyszer megkért, hogy tolmácsoljak neki az egyik belga klubnál, mert megunta az edzősködést a holland „II. Vilmos” csapatánál — mesélte napjaink legismertebb magyar menedzsere. — Azt a választ kaptuk, hogy trénerre nincs szükség, de játékosra igen. Erre ő visszautazott és küldött egy labdarúgót. Hát így kezdődött… Szerencsés helyzetben voltam, mert Amszterdamban jártam iskolába és jól beszéltem a flamand nyelvet. Éppen tizenöt éve, hogy belevágtam ebbe a különleges szakmába. Szinte végig nagy csapatokkal dolgoztam. Hollandiában az Ajaxszal, és a Feyenoorddal. Nem kisebb labdarúgók szerződésénél bábáskodtam, mint Arie Haan, Rensenbrink, Cruyff.
Békeffi Jenő a nagy Ajax korszak után Belgiumban telepedett le, s most Brüsszeltől 23 kilométerre, Waterloo-ban él. Ebben az országban is sikerült egy világhírű klub, az Anderlecht közeliébe „férkőznie”. Az Ajax zásai közül rövidesen jó néhányan a belga milliomos csapatban rúgták a labdát, s ebben az ő keze is benne volt.
— Elsősorban a holland, a dán és a svéd piacot ismerem jól — mondta. — Amióta közelebbi kapcsolatban állok az Anderlechttel, a három ország darugói jelentettek egy-egy korszakot a klubnál. Talán megbocsátják nekem, de a magyarokkal nem sokat dolgoztam. Csupán szegény Lóránt Gyulának segítettünk a diósgyőri Salamon megszerzésében, amikor az Arisz Szalonikónél edzősködött. Az Ajax, az Anderlecht és a többi klub nagy falat lett volna a magyar játékosoknak. A válogatott és a Videoton most kitűnően szerepelt, így reflektorfénybe kerültek a magyar futballisták. Remélem, rövidesen néhány világhírű csapatban játszanak majd.
— Úgy tudom, hogy a játékosok eladásával nem foglalkozhat. Tiltja az UEFA szabályzata.
— Az UEFA-licence tornák, portyák szervezésére jogosít, de tanácsokat adhatok a kluboknak a játékosvásárlásnál. A szövetség véd bennünket, ha a klubok elégtelennek fizetni, kegyetlenül behajthatják a pénzüket. Igaz, nekünk is nagyon észnél kell lennünk, mert könnyen megcsappanhat az 50 ezer svájci frank, amit letétbe kell helyeznie valamennyi UEFA menedzsernek. Ebből fizet ugyanis a nemzetközi szervezet, ha a menedzser követ el hibát. Rengeteg az alkalmi játékosszerző, és sok a visszaélés. Az UEFA szeretné kiszűrni őket, s azt tervezi, hogy csak a licenccel rendelkező irányíthassák a labdarúgók adás-vételét. Őket ugyanis felelősségre tudják vonni, míg a többiek szabadoskodásának számtalan.
— Az UEFA-licencet nem egyszerű dolog megszerezni. Néhány igazán nagy klub tesz javaslatot a menedzser személyéről az országos szövetségnek. Aztán valamennyit megkérdezik, s ha egynek is kifogása van ellene, akkor fucas az engedélynek. Békefi Jenő büszke arra, hogy tizenöt év után is kitűnő a kapcsolata a már korábban említett nagy egyesületekkel. Az Anderlechtnél például változatlanul tekintélye van, s ezt kevesen mondhatják el magukról a szakmában.
— Mennyire jövedelmező napjainkban egy UEFA-licences menedzser állása?
— Tegyük fel, hogy elviszem Rotterdamba a magyar válogatottat. A Feyenoord mondjuk, húszezer dollárt fizet az ellenfélnek, amelynek tíz százaléka engem illet. Ez esetben ugyebár 2 ezer dollárral van szó. Történhet a fizetés úgy is, hogy mindenkit helyről ezer-ezer dollárt kapok. Soha nem szabad arra törekedni, hogy maximális „sápot” húzzunk egy közvetítésből, jól jöhet költségeink emelkednek.
— Az alkalmi „menedzsereket”, helyesebben játékosközvetítőket, gyakran és sokan szapulják. A munkaközvetítést ugyanis nagyon sok nyugati országban fenntartja magának az állam, tehát tiltott tevékenységet végeznek.
— Így igaz, mégis szemet hunynak felette. Korábban huszonöt ilyen emn meg, de lehet ezt a szó szoros értelmében becsületesen csinálni? Az ember nap mint nap arról értesül a kulisszák mögül, hogy a klubok, a labdarúgók kijátsszák a rendeleteket. Éppen a játékosközvetítő lenne kivétel?
— Valószínűleg arra gondol, hogy a klubok kettős könyvelést folytattak Belgiumban. Ezt nem azért csinálták, mert nem volt pénzük, hanem az adó miatt. Itt ez egyébként természetes. Némi túlzással nemzeti hősnek számít, aki adócsaló! Ennek ellenére állítom, hogy a menedzserek többsége becsületesen dolgozik. Aki ebből él, az tudja, hogy be kell tartani a játékszabályokat. Elvileg bárki kiadhatja magát játékosközvetítőnek. Próbálkozhat a fűszeres, a könyvelő, a mérnök; talán meg is hallgatják a klubok. Az persze más kérdés, hogy a későbbiekben dolgoznak-e vele, vagy sem. Évente vannak új jelentkezők, akik jelentős jövedelemkiegészítésben reménykednek. Sajnos, sok a kontár közöttük!
A kérdezz-felelek egy ízig-vérig Royal Antwerpen szurkoló éjszakai éttermében, a Victoryban folytattuk, úgy hajnali három felé.
— Magyarországon elég rossz híre van a labdarúgó-menedzser szakmának — mondta kicsit elkeseredve Pintér László.
— Talán nem véletlenül.
— Hallottam jónéhány olyan esetről, amikor mesés ajánlatokkal próbálkoztak a magukat menedzsernek nevező, Belgiumban élő magyarok. Já-